Lakásfelújítás, lakberendezés

Parasztházak: bontsuk vagy felújítsuk?

Egyre többen hagyják maguk mögött a nagyvárosok koszos levegőjét, hogy vidéken – faluban vagy tanyán – új életet kezdjenek.

A kisebb falvakban nagyon olcsón vásárolhatunk egy-egy parasztházat, hiszen a városi ember nagyon könnyen beleszerethet ezekbe, ám megvásárlásuk után jön az igazi dilemma: felújítsuk vagy bontsuk el?

A kérdés megválaszolásában az a döntő, mi a célunk vele?

ParasztházSúlyos döntés

E döntésnek a meghozatala még akkor sem könnyű, ha kész elképzelésekkel érkezünk vidékre, hiszen nagyon sok tényezőt kell hozzá figyelembe vennünk. Az első és legfontosabb: mi a célunk az épülettel, életvitelszerű tartózkodás céljából vettük, gazdálkodni szeretnénk, vagy csak nyáron egy-két hétre „leköltözni”. Mindkét esetben máshogy kell hozzáállnunk, ám kezdjük az elején!

Legyünk körültekintőek a vásárlás során

Szakemberek egybehangzó véleménye az – és nem csupán a parasztházak vásárlásánál, hanem bármilyen használt ház megvételekor -, hogy mielőtt kimondjuk a végső szót, nézessük meg az épületet statikussal. Ez a parasztházak esetében fokozottan igaz, ha nem vagyunk szakértők a témában, mert egy hozzáértő megláthat olyan dolgokat, ami a laikus vevő számára csak későn derül ki. Ilyen például az ingatlan földrajzi elhelyezkedése (vízjárta helyek), vizesedés, a falak, a gerendák állapota.

Parasztházak felújításaA statikus meg tudja állapítani, hogy az adott parasztház alkalmas-e arra, hogy abban életvitelszerűen tartózkodni lehessen. A szakember részére kifizetett díj mindenképpen megtérül, mert így tiszta képet láthatunk vásárlás előtt, nem zsákbamacskáért fizetjük ki sokszor nehezen összekuporgatott pénzünket. Előfordulhat, hogy a gerendák állapota vagy a vizesedő falazat miatt a felújítás során derül ki, hogy bontani kell. Ez pedig nem kellemes egy tulajdonos számára sem.

A vásárlás előtt érdemes elmenni a helyi Polgármesteri Hivatalba, hogy megismerjük a helyi építésügyi szabályozást, és választ kaphassunk olyan kérdésekre, mint mekkora a telkek beépíthetősége, az adott épületet át lehet-e építeni, milyen feltételekkel, stb.

Tájékozódjunk arról is, hogy a telek vagy a megvásárolni kívánt tanya közművesített-e, illetve ha nem, milyen messziről kellene hozni az áramot vagy a vizet. Vannak, akik úgy gondolják, hogy teljesen nomád életet szeretnének élni, számukra ez nem fontos kérdés, ám a legtöbben hozzászoktunk a városi kényelemhez, a mindenhol jelen lévő világításhoz és lámpákhoz, a csapból folyó hideg-meleg vízhez, a gázfűtéshez vagy a csatornázottsághoz. Ez utóbbi nem minden faluban van kiépítve, tanyán biztos, hogy nincs, ám talán ez lehet a legkisebb gond, több jó megoldás létezik a problémára, csakúgy, mint a víz bevezetésére, mely legtöbbször megoldható fúrt vagy ásott kút valamint házi vízmű segítségével.lampa

Felújítás autentikusan

paraszthaz-atepitesMielőtt hozzányúlnánk egy parasztházhoz és a felújításhoz látnánk, a legjobb, ha egy építésszel megterveztetjük.

A szakember úgy fog a tervezéshez nyúlni, hogy ne csak az igényeinket elégítse ki az épület, hanem az adott tájhoz, tájegységhez, az ottani építkezési szokásokhoz is illeszkedjen.

Ha nem szeretnénk építésszel dolgoztatni, akkor először mindenképpen nézzünk körül a környéken és a településen, hogy az általunk megálmodott parasztház hagyományos megjelenésű és a magyar építkezésre jellemző karakterű legyen.

Persze ez elsősorban a ház külső megjelenésére vonatkozik, a belső kialakításnál lehetünk bátrabbak, és keverhetjük a régit az újjal, ám próbáljuk mindezt ízlésesen!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!