Lakásfelújítás, lakberendezés

Panel fürdőszoba felújítás ötletek

A cikk forrása: Fürdőszoba ötletek

cikk-ajanloA felújításra váró panellakások száma sajnos mindig nagyobb, mint a tulajdonosok anyagi lehetőségei. A szerény anyagi lehetőségek miatt azt a helyiséget újítsuk fel, amely a legjobban rá szorul, amelynek a berendezései unjuk már. Ez a helyiség általában a fürdőszoba.

A panel fürdőszoba felújítása.

Nézzük, a felújítás alkalmával mire kell számítanunk. Nézzük, milyen munkafázisokból áll a fürdőszoba felújítása. Igen itt nem elsősorban trükköket, tippeket szeretnénk megosztani, inkább a kivitelezés menetét osztanánk meg, megkönnyítve ezzel a további ötletezést.

Mint, minden felújításnál a munka itt is a bontással kezdődik. Az első a szaniterek, és a csempék és járólapok bontása. Ehhez a munkához szükséges a víz és az elektromos vezetékek lekötése a hálózatról, megelőzendő a baleseteket és az elázásokat.
A kivitelezési árajánlatnak mindjárt meg is van két tétele, a szaniterek, és a burkolatok bontása. Az előbbit egy összegben, míg a másikat négyzetméter árban kapjuk meg.
A bontás végén következik a sitt elszállítása. Ennek a díjazása köbméterenként történik. Itt találkozunk először külön anyagköltséggel és munkadíjjal. Az anyagköltség fedezi a felhasznált sittes zsákok, a lépcsőház állagmegóvó takaróanyagait, illetve az elszállítás költségét. A munkadíj avatott fedezni a sitt összeszedésére, bezsákolására, és a konténerbe hordására fordított munka díját.

A következő lépés az új víz és elektromos kiállások kiépítése. A hideg és meleg víz, a lefolyók kiépítése a mosdóhoz, kádhoz vagy zuhanykabinhoz, a mosógéphez és esetenként a WC-hez. Az elektromos vezetékek kiépítése a világításnak, a kapcsolóknak, konnektoroknak. Ma már ezeket a tételeket úgynevezett kiállásonként tünteti fel az ajánlattevő. Az anyagköltség az alapszereléshez felhasznált anyagokat, a csövek, a vezetékek és egyéb szerelési segédanyagok árát, a beszerzésükre és a lakásba történő szállításra fordított költségeit hivatott fedezni. A munkadíj egyértelműen a vízszerelő és a villanyszerelő munkájának a díja.

Jöhetnek a kőműves munkák. Igaz, az eredeti csempék a betonra voltak ragasztva, de a minőségi burkoláshoz egyenes és derékszögű falakra és aljzatra van szükség, így szükség van a vakolásra és az aljzat kiegyenlítésére. A panelfürdőszoba vizes helyiség, ezért szükséges a vízszigetelés is. Ez a szigetelés úgynevezett kenhető szigetelőanyaggal, fóliával történik. Ajánlatos szigetelnünk a teljes padlót és a kád, illetve a zuhany melletti falszakaszokat. A munkák költsége szintén négyzetméter árakban kerül meghatározása, anyagköltség és munkadíj bontásban.

Tovább a teljes cikkre >>

Lakásfelújítás 2014-ben is.

A cikk forrása: Lakásfelújítás 2014… >

cikk-ajanloÉpítőipari kivitelezésekkel foglalkozó kisvállalkozás vagyunk.

Fő profilunk a lakásfelújítás, a társasházi lakások felújítása Budapesten és vonzáskörzetében.

Sikerült 2013-ban is megőriznünk a versenyképességünket, gyarapítani az elégedett ügyfeleink körét és bővíteni szolgáltatásainkat. Az idén vezettük be új szolgáltatásként a homlokzati nyílászárók szállítását és beépítését. Az nyílászáró rendeléseink bizonyították, hogy jól döntöttünk. Számtalan nyílászárót, főleg műanyag ablakot építettünk be, elsősorban a lakásfelújítás kivitelezéseink részeként, de előfordult önálló ablakrendelési is a gyakorlatunkban. (tovább…)

Lakásfelújítás

cikk-ajanloA cikk forrása: Lakásfelújítás

A családi házak, a társasházi lakások időnként sajnos felújításra szorulnak. De történhet a lakásfelújítás, családi ház felújítása azért is, mert meguntuk a színeket, változtatnánk az elrendezésen, korszerűbbé, modernebbé szeretnénk tenni. Esetleg elégedetlenek vagyunk a szigetelési, hőszigetelési paraméterekkel.

Ahogyan a felújítás oka, a mikéntje, mélysége is történhet többféle módon. Előfordul, hogy csak egy-egy helységet szeretnénk átalakítani, a többit csak újra festeni. A teljes átalakítás esetén is eltérőek lehetnek a kivitelezés módjai. A gépészeti berendezések, csövek, a villamos vezetékek állapota alapján lehet meghatározni, szüksége a teljes hálózat cseréje, vagy elegendő az egyszerű bővítésük.

Amennyiben szeretné lakását átalakítani, felújítani és kicsinosítani elképzelései szerint? A lakásfelújítás komoly szakmai felkészülést igényel, de segítségünkkel a lakásfelújítás Budapesten gyorsan, hatékonyan és költségkímélően megoldható! Ha a lakásfelújítás szerepel a rövidtávú tervei között, a lakásfelújítás területén komoly tapasztalattal rendelkező szakembereink mindenben a rendelkezésére állnak, legyen szó falazásról, burkolásról, festésről, mázolásból, de igény esetén házát is felépítjük, és kulcsra készen átadjuk!

Lakásfelújítás a szép lakásért

cikk-ajanloA cikk forrása: Lakásfelújítás a szép lakásért

Mindenki szeretne szép, a számára kényelmes, modern lakásban lakni. Sajnos ritkán adatik meg, hogy a számunkra megfelelő lakást megtaláljuk. Legyen az új lakás, legyen használt lakás, mindig valamilyen kompromisszumra kényszerülünk.

A megoldás a teljes lakásfelújítás lehet.

Ha egy teljes lakásfelújítást végzünk, lehetőségünk nyílik, hogy saját elképzelésünk szerint alakítsuk ki otthonunkat. Ne féljünk ötleteket, egyedi megoldásokat kérni a lakásfelújítás szakembereitől, akár profi lakberendező segítségét is kérhetjükMár a lakás vásárlásakor gondoljunk arra, hogy az adott lakás elrendezése alkalmas legyen a későbbi átalakításra, felújításra. Már a vásárlás előtt kérjük ki egy szakember véleményét milyen költségekkel járhat a felújítás.

A lakásfelújítás tervezése.

Első lépés, a lakás helységeinek felosztása, természetesen a lehetőségek figyelembe vételével. Ezután célszerű a bútorozáson elgondolkodnunk. Ne féljünk egyedi megoldásokat alkalmazni. Az egyedi bútorok közkedveltek a konyhában, a hálószobában, de alkalmazhatunk ötletes megoldásokat a fürdőszobában, a nappaliban is.
A helységek gépészeti berendezéseit, a háztartási gépeket, a világítást is figyelembe kell vennünk a lakás energiaigényének meghatározásakor.
A nyílászárók állapotának függvényében el kell döntenünk, hogy cseréljük-e őket. Csak nagyon indokolt esetben válasszuk a cserét. A régi ablakok értékes darabjai a lakásnak, és sok esetben könnyen felújíthatóak, javíthatóak.
A burkolatok kiválasztása sem halogatható sokáig, hiszen kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az áhított burkolatot csak rendelésre, szállítási határidővel tudják biztosítani a kereskedők. Figyeljünk a burkolatok kopásállóságára is, hiszen nem minden évben cserélünk padlóburkolatot.

Panelfelújítás Ötletek: Vízszerelés és burkolás

panelfurdo-mosogepPanel fürdőszoba vízszerelés.

Forrás: Panelfelújítási ötletek

A fürdőszoba felújítás alkalmával cserére kerülnek a fürdőszoba vízcsövei is.

Esetenként pont az elavult vízcsövek miatt van szükség a felújításra. A panel fürdőszobák esetében a víz és a lefolyócsövek nem süllyesztetőek el sem a falakban, sem a padlóban.

A csöveket falon kívül kell elvezetnie a vízszerelőnek, ez viszont nem túl esztétikus. Az esztétikai hiányosságokon túl a vízvezetékek festése, illetve később a takarítása is nehézkes.

Ötletek a vízcsövek takarására.

Tovább a teljes cikkre >>

Ablakcsere, avagy milyen legyen az új ablak.

(http://reklamok.eu/ablakcsere)

cikk-ajanloMűanyag ablakcsere.

Ablakcsere előtt meg kell határoznunk az új műanyag ablak paramétereit. Itt nem csak az ablak külső méreteiről van szó, hanem az egyéb paraméterekről, hőszigetelt üvegezésről, nyitási irányokról, és nem utolsósorban arról, hogy lesz-e redőny, illetve rovarháló az ablakokra.

A műanyag ablak paraméterei.

A műanyag ablakprofil, a hőszigetelt üveg típusának kiválasztásához elég a lakás falainak anyagával, a homlokzati hőszigetelés vastagságával tisztában lennünk. Ezen adatok alapján könnyen behatárolható, milyen képességekkel kell rendelkeznie az új műanyag ablaknak.

Az ablakszárnyak meghatározása. Mely ablakok legyenek többszárnyúak, a kétszárnyú ablakok tokosztósak, vagy váltószárnyasak legyenek? A nyitási irányok meghatározására ráérünk az ablak megrendeléséig, de azt, hogy mely ablakok legyenek nyílók, bukók, vagy bukó-nyílók el kell döntenünk már az árajánlatkérésnél. (tovább…)

Lakásfelújítás kérdések!

cikk-ajanloNem irigylésre méltó a lakásfelújítást tervezők helyzete.

(www.cegkereses.com/cimkek/lakasfelujitas)

Egy teljes lakásfelújítás tervezése, kivitelezése közben rengeteg kérdés merül fel. Csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg számunkra új kifejezés hallatán. Burkolatváltó ide, tapadó híd oda, kiállás a víznél, a villanynál. Melyik fal maradjon, melyiket bontsuk, lehet-e bontani, mennyi sitt lesz?
Azután következnek az építőanyaggal kapcsolatos kérdések. Milyen legyen a burkolat, milyen csempét, burkolólapot, parkettát válasszunk. Hol vegyük meg a szanitereket. Mibe és mennyibe fog ez kerülni?

Milyen jó lenne egy szakember, aki az összes lakásfelújítás kérdésünket meg tudná válaszolni!

De, hol találunk olyan szakembert, aki mindenre tudja a választ. A lakásfelújítás kivitelezése több szakember összehangolt munkája. Ha az összes lakásfelújítással kapcsolatos szakembert nem is tudjuk megkérni a segítségre, azért különböző szakmai fórumokon próbálkozhatunk a kérdéseinkkel. Rengeteg fórumnak van lakásfelújítással kapcsolatos részlege, de most elindult a Lakásfelújítás Fórum is. Kérdezzünk hát bátran, valamelyik fórumon csak-csak megkapjuk a választ. Ha nem akkor próbáljuk meg az új lakásfelújítás fórumot.

Lakásfelújítás trendek

cikk-ajanloA lakásfelújításnak is megvannak a maga trendjei.

(www.cegkereses.com/content/lakasfelujitas-trendek)

A víz, a villany, a fűtés korszerűsítése már alap elvárás, de a fűtéskorszerűsítés, felújítás esetén divatos a padlófűtés és a radiátoros fűtés kombinációja. Természetesen a fűtéshez a kondenzációs kazán az elvárás. Hát igen, azok a fránya energiaárak!

A lakásfelújítás alkalmával a villanyszerelés megmaradt a régi szokások mentén, de egyre gyakoribb az érintésvédelmi mérés iránti igény. A vízszerelés gyakorlatában egyre többen igénylik a kád helyett a különböző zuhanykabinokat. A zuhanykabinok elég széles skálán mozognak, az egyszerűtől, a prémiumkategóriás gőzkabinokig minden megtalálható.

A burkolatok esetében is csekély változás tapasztalható. A laminált padló továbbra is keresett, de megjelennek a lakásokban a különleges parketták is. A falburkolatoknál megjelent, és hódítanak a különböző dekoratív kőburkolatok. Újra kedvelt lett a tapéta. Igaz csak az igényesebb és a lakberendező által tervezett formában.

Újra divat a stukkó. A széles stukkó, esetenként rejtett világítással kombinálva, egyre többen igénylik. Talán egy kicsit még a gipszkarton mennyezeti elemeket is visszaszorította.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!